• An Image Slideshow
  • An Image Slideshow
  • An Image Slideshow
  • An Image Slideshow
 

Vármúzeum

Városi Múzeum

Info központ

Városi Könyvtár

 

   A tavalyi rendkívüli érdeklődés után ismét Fülekre látogat a háború előtti időszak legnagyobb teljesítményű gőzmozdonya, a „Zöld Antal“ („Zelený Anton“) által húzott nosztalgiavonat, amely a több mint 150 éves, Zólyom–Fülek útvonalon fog közlekedni 2022. június 18-án. A „Nógrádi Expressz“ utasai meglátogathatják a füleki várat, a római katolikus barokk templomot és a ferences kolostor kiállítását, ahol tárlatvezetéssel várják őket. Az érdeklődők továbbá megtekinthetik a Városi Honismereti Múzeum állandó és időszaki tárlatát. A történelmi vonatra vásárolt jegy felmutatásával a várba és a város említett nevezetességeibe való belépés ingyenes. A nap folyamán lehetőség nyílik nógrádi regionális termékek vásárlására is, a frissítőre vágyók pedig bizonyosan tudnak majd választani az ún. „street food“ kínálatból. A Zólyomból induló vonat megáll Gyetván, Kriványban, Lónyabányán és Losoncon.

A vonat érkezésénél és indulásánál a Traditional Dixie Stompers jazz-zenekar játszik majd a füleki központi vasútállomáson. A rendezvény főszervezői a Turisztikai Nógrád és Polyána-hegyalja Területi Idegenforgalmi Szervezet és a Besztercebányai Megyei Önkormányzat Régiófejlesztési Ügynöksége, társszervezői Fülek Város és a Füleki Vármúzeum. Vonatjegy árak (retúrjegy): Zólyom – Fülek: 20 €, kedvezményes: 16 €, Gyetva – Fülek: 15 €, kedvezményes: 12 €, Losonc – Fülek: 10 €, kedvezményes: 8 €. Indulási idők: Zólyom – 8:35, érkezés Fülekre – 11:02 Fülek – 15:17, érkezés Zólyomba – 17:28. A nosztalgiavonatra a következő linken vásárolhatóak jegyek: https://www.zahoramizadolami.sk/podujatia-zazitky/novohradsky-expres/edate/2022-06-18. Figyelem, változás!!! A fülekiek részére indul különjárat a Fülek–Losonc–Fülek útvonalon. Indulási idők: Fülek, nagyállomás – 13:20, érkezés Losoncra 13:40-kor Losonc – 14:06, érkezés Fülekre 14:26-kor. Jegyár: 5 € (6 éves korig felnőtt kísérettel ingyenes) Jegyek a füleki nagyállomáson a rendezvény napján vásárolhatóak, 11:15 órától. Forrás: Fotó-Szlovák Államvasutak (ŽSR) 

 
 
 
 
Ez a weboldal a felhasználói élmény fokozása érdekében sütiket (cookie) használ.