• An Image Slideshow
  • An Image Slideshow
  • An Image Slideshow
  • An Image Slideshow

babak_viseletben

A „Babák Viseletben“ c. kiállítás megnyitója

 

A „Babák Viseletben“ c. kiállítás egyedi módon szemlélteti az egyes szlovákiai régiók, tájegységek valamint települések szlovák népviseleteinek szépségét és sokszínűségét.

A precízen kidolgozott, díszített, autentikus népviseletekbe öltöztetett babákat a Nyitra melletti Lukácsból származó Bellovič házaspár készítette. Bellovič Rastislavhoz már gyerekkorában is közel állt a képzőművészet. Feleségével, Annával, aki már régebben is foglalkozott népviseletbe öltöztetett babákkal, úgy döntöttek, közösen folyatják e hobbit. A döntés a bölényfalui falumúzeum látogatása után született, ahol kiderült, hogy kevés hasonló népművészeti tárgy létezik. A tárlat szinte minden régió szlovák népviseletét bemutatja, közöttük a téliket és nyárikat, hétköznapikat és ünnepiket, sőt még esküvőiket is, amelyeket igazán gazdag díszítés jellemez. A figurákat hímzett ingek, kötények, télikabátok, fejkötők, masnik és gyöngysorok díszítik, ugyanúgy, mint a valós nagyságú viseleteket. A kiállítás szervezője a losonci Matica slovenská Háza, együttműködésben a Füleki Vármúzeummal. A kiállítás megnyitójára 2017. július 14-én, 16:30 órától, a füleki vár Bebek-tornyában kerül sor, s 2017. július 23-ig tekinthető meg. Kurátora Alena Rezková, mérnök.

 

A kiállítás a Szlovákiában harmadik alkalommal megrendezésre kerülő tánc és színházi workshop része, mely Ján Botto „Sárga liliom“ népi, s egyben modern színpadi feldolgozásának előadásával zárul. A színdarab főpróbáját 2017. július 14-én 22:00 órától, a premiert pedig következőnap, ugyanabban az időpontban, a füleki várudvarban tekinthetik meg az érdeklődők. Főszervező a Slnienko PT, társszervezők a Füleki Vármúzeum, a losonci Matica slovenská Háza, valamint a Rimaszombati Művészeti Alapiskola. A színdarab rendezője Vladimír Sadílek. Szeretettel várunk minden érdeklődőt!

babak_viseletben_1    babak_viseletben_2    babak_viseletben_3    babak_viseletben_4

 
 
 
 
Ez a weboldal a felhasználói élmény fokozása érdekében sütiket (cookie) használ.