• An Image Slideshow
  • An Image Slideshow
  • An Image Slideshow
  • An Image Slideshow
 

Vármúzeum

Városi Múzeum

Info központ

Városi Könyvtár

 

Az idei tizedik Zenésztalálkozónak, amely az előző évekhez híven a klasszikus rock zene jegyében valósul meg, ismét a füleki várudvar ad otthont.

A 2013. augusztus 17-én 13:00 órai kezdettel megrendezendő koncert szervezője Kalcso Gyula füleki zenész, a Füleki Vármúzeum együttműködésével. A koncerten elsősorban a 70-es és 80-as évek közismert slágerei hangzanak el helyi és környékbeli zenekarok és zenészek előadásában, a kulturális forradalmat indító rock zenei műfaj valamennyi irányvonalát érintve. A program az L.C.B. Lučenec Country Band és a CINO TRIO losonci dzsessz-rock zenekarok fellépésével veszi kezdetét. A bevezető zenei stílus következő képviselője a füleki ACCORD együttes is, melynek bemutatója után a rock korszak kezdetét idéző dalok hangzanak el az ózdi DELTA zenekar előadásában. Ezt követően a losonci REVOLÚCIE, illetve az ERB, majd az öt éve újra összeállt, Kalcso Gyula által vezetett füleki POKER zenekar uralja a színpadot. Az elektromos gitár lüktető hangját a KAKTUS Rock Blues Band garamszentkereszti együttes szólaltatja meg. A műsort végül az egyre inkább előretörő Musí byť! helyi együttes előadása zárja.

A háttérzenét a losonci ESO zenekar biztosítja.

A középkori erőd udvarán megvalósuló műsor a késő esti órákban ér véget. A szervezők szeretettel várnak minden zenerajongó és szórakozni vágyó érdeklődőt.

Jegyek elővételben a füleki Nógrádi Turisztikai Információs Központban kaphatók, a jegyár elővételben 3,- EUR, a helyszínen a koncert napján 5, - EUR.

Stretnitie hudobníkov - Plakát

 
 
 
 
Ez a weboldal a felhasználói élmény fokozása érdekében sütiket (cookie) használ.