Kovács Péter Garp jubileumi kiállításának megnyitója és Bunkertúra

  • Nyomtatás

Kovács Péter "Garp"A Füleki Vármúzeum 2018. augusztus 10-én nyitja meg Kovács Péter Garp füleki képzőművész „Törékeny” c. kiállítását. A hazai, de mára már külföldi közönség által is ismert művész kerek évfordulója alkalmából megrendezett tárlat a XXVIII. Palóc Napok és Füleki Városnapok kulturális fesztivál folyamán valósul meg. A grafikusként kezdő alkotó a festészet, fotózás és a szobrászat területén is egyaránt sikerrel kamatoztatja tehetségét. Alkotásait sokáig a figuratív művészet jellemezte, amelyet idővel absztrakt elemekkel bővített. Alkotásaiban higgadt, érzelmileg dús világszemlélet nyilvánul meg. Az érdeklődők hétköznapi embereket, tárgyakat láthatnak majd a fényképhű, nagyméretű vásznakon, amelyek főként naturalisztikus, nem feltétlenül a szemmel látható valóságot tükröző művek. Szürkés színekkel árnyalt átható tekintetek és mozgást idéző jelenetek kerülnek bemutatásra. A művészi szemle névadó képe egy triptichon, amely gondolkodásra készteti a szemlélőt, hogy melyik alakot jellemzi leginkább az adott mű címe. A kiállítás jelmondata arra figyelmeztet, hogy – idézve a szerző szavait – „vigyázzunk egymásra, magunkra és a világunkra, mert az örök egyensúly nagyon is törékeny lehet”! A megnyitó, melyet Botos Pál helyi zenész fellépése kísér, 16:30 órakor veszi kezdetét a füleki Városi Honismereti Múzeum galériájában. A kiállítás 2018. november 9-ig tekinthető meg.

BunkertúraAz immár harmadik évtizede megrendezett fesztivál programjaiba a Füleki Vármúzeum egy következő eseménnyel is bekapcsolódik. 2018.8.11-én valósul meg az első, tematikus „Bunkertúra”, amely során a 2. világháború idejéből származó, füleki légoltalmi óvóhelyek bemutatására kerül sor. A vár alatti óvóhelyen lévő kiállítás, amely a séta első állomása, helyi vonatkozású, eddig be nem bemutatott gyűjteményi tárgyakkal, katonai tervrajzokkal és eredeti dokumentumokkal bővül. Az érdeklődőket érdekes, vezetéssel egybekötött történelmi séta várja, bemutatva 4 különböző típusú óvóhelyet, melyek a légitámadások folyamán védelmet nyújtottak a fülekieknek. A volt Füleki Iparművek R.t. óvóhelyének 21 terme közül néhány – kizárólag ez alkalommal – különleges megvilágítással és hangeffektusokkal várja a látogatókat. A túra során a jelenlévők betekintést nyerhetnek Fülek legrégebbi borospincéibe is, melyek szintén menedékként szolgáltak a légitámadások nehéz napjaiban. A túra szervezői, a Füleki Vármúzeum és a Bunker Team helyi szervezet szeretettel vár minden kedves érdeklődőt a kétnyelvű, vezetéssel egybekötött történelmi sétára. A szlovák nyelvű vezetés 14:00 órától, míg a magyar nyelvű 15:00 órától kezdődik a vár bejárati kapuja előtt. Az érdeklődők hozzanak magukkal zseblámpát! A belépés ingyenes.

Ez a weboldal a felhasználói élmény fokozása érdekében sütiket (cookie) használ.
További információk (szlovák nyelven) Rendben